Chapter 1 ~(Un)lucky day

Sziasztok! :)
Ma már meg is hoztam az első részt! Yepp-yepp ! :D
Köszönöm a több mint 120 kattintást, a 6 rendszeres olvasót, a 4 komizót és a 10 'tetsziket'!
Nagyon boldog vagyok, tényleg ti vagytok a legjobbak! :)
A résszel kapcsolatban annyit, hogy nekem nagyon tetszik és remélem nektek is fog! :D (Azért ne kiabáljuk el..kop-kop-kop)
Komizzatok és iratkozzatok fel! :$ <3
Bye! <3

(Un)lucky day


Reggel nyugodtan fordultam át, egyik oldalamról a másikra az, ágyamban. Szemeimet lassan próbáltam kinyitni, mivel valami csörömpölést hallottam lentről. Mikor homályos látásom végre kitisztult szembetaláltam magam az órámmal ami a kegyetlen valóságot mutatta. Szemeim villámsebességgel pattantak ki mivel 8:27 volt és nekem 9:00-re kellett odaérnem az állásinterjúra.
Amennyire gyorsan csak tudtam kiugrottam az ágyamból és csak akkor vettem észre, hogy a tegnapi ruhámban aludtam. Hát igen, este annyit dolgoztam az összeállításaimon, hogy miután az utolsóval is végeztem, mindenestül dőltem be az ágyamba.
-Anya! Miért nem keltettél fel?- trappoltam le a lépcsőn és amilyen szerencsés voltam, az utolsó lépcsőfokban pofára is estem.
-Anyu dolgozik te szerencsétlen.- jött ki nevetve a konyhából, a bátyám, Caleb. -Mit ártott neked az a lépcső, drága Becky?
-Akadjál már le rólam! Kösz- fújtattam és nagy nehezen feltápászkodtam. Nos sosem volt valami felhőtlen viszonyom Caleb-bel, de mostanában még jobban elfajult. Mindennap hálát adok az égnek, hogy idén leszek 18 és végre elköltözhetek itthonról.
Fájó végtagokkal elvonszoltam magam a konyháig és kivettem a szekrényből egy tálat. Jó megtöltöttem müzlivel és kivettem a hűtőből, a tejet is. Gondoltam nyugodtan- mármint a körülményekhez képest -megreggelizek majd elvégzem további teendőimet, persze ez nem pont így jött össze.
Épp beleöntöttem volna a tejet a tálba, amikor a normális folyékony halmazállapotú folyadék helyett, besavanyodott 'valami' jött ki.
-Rossz a tej.- kiabált be C.
-Észrevettem köszi.- ordítottam vissza idegesen, majd a tálban lévő 'trutyit' beleöntöttem a szemetesbe. Oda ahova való.
Ahh majd később reggelizek.- mondtam magamnak és felfutottam a szobámba elkészülni.
Miután lezuhanyoztam, egyszerre próbáltam fogat mosni, felöltözni, hajat szárítani és azt kivasalni. Édes-drága, aranyos, segítőkész bátyám csak az ajtófélfának dőlve röhögött rajtam és élvezte a 'Rebecca a legszerencsétlenebb lány a földön' műsort.
Amikor elfogatható állapotba hoztam magam, összecsuktam a laptopom, a telefonomat zsebre tettem majd lefutottam, hogy elinduljak.
Volt még 10 percem, hogy odaérjek és mivel az Atkin ház a város másik oldalán volt, igen csak iparkodnom kellett.
-C. elviszel?- néztem rá az ellenállhatatlan kutyaszemeimmel.
-Nem.- jelentette ki nyugodtan.
-Nem?- nyitottam üveggolyó nagyságúra íriszeimet.
Megrázta a fejét és nevetve elindult felém.
-Sok sikert!- húzta gúnyos mosolyra a száját majd elment mellettem.
Mérgesen csörtettem ki a házból aztán futólépésben elindultam. Persze volt akkora szerencsém, hogy egy taxi se jött erre fele, szóval gyalog kellett mennem.
8 perc alatt megjártam az egyébként 17 perces utat majd kifulladva estem be Lou Teasdale házába.
Az előszobában- amit váróteremmé alakítottak át- szebbnél szebb lányok ültek és elég érdekes tekintettel méregettek. Talán azért mert lihegve támaszkodtam a térdemre és úgy néztem ki mint egy izzadt kutya?! Meglehet.
Kihúztam magam és elégedetten néztem a karórámra. 8:59 pont időben.
Nyílt az ajtó, egy fiatal lány jött ki rajta és behívta az első jelentkezőt, majd így tovább, egészen addig amíg csak hárman ültünk a teremben.
Idegesen vettem elő a telefonom és küldtem Alice-nak egy üzenetet.
,,Nagyon félek, baba. Mi lesz ha nem elégednek meg velem?! HÍVJ!"
Megint kinyílt az ajtó és hívták is a következőt így, már csak ketten maradtunk. A lánynak aki kifelé jött, ki voltak sírva a szemei és szomorúan kullogott ki a házból. Nagyszerű- gondoltam.- Most már biztos, hogy semmi esélyem nem lesz.
,,Ne izgulj, Becky! Te leszel a legjobb, hidd el. Hívlak ahogy lejárt a műszakom. xx"
El is felejtettem, hogy Al dolgozik. Jól esett, hogy támogatott még munkaidőben is. Végre valaki akire mindig számíthatok.
-Rebecca Scott.- jött ki a csajszi.- Te következel.
-Mi?- kiáltottam fel és éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver.- De hát ő volt itt előbb.- mutogattam a mellettem eddig nyugodtan ülő lányra. Szúrós szemekkel rám nézett, majd haját hátradobva fordult vissza mintha tudomást se venne rólam.- Megyek.- tápászkodtam fel és egy bocsánatkérő mosolyt küldtem szegény lány felé.
Lehajtott fejjel mentem a szoba közepére, a kanapéval szembe, amin ott ült Lou, Lux, Tom és a One Direction.
-Sziasztok Rebecca Scott vagyok és stylist gyakornoknak jöttem, Lou Teasdale mellé.- daráltam el a betanult szöveget majd félve felnéztem. Mindenkinek olyan U don't say feje volt, hogy nem mertem a szemükbe nézni. Ezt elszúrtam!
Egyedül Zayn nézett csak normálisan rám. Ő óvatosan elmosolyodott szerencsétlenkedésemen, majd fejével biccentett, hogy kezdjem el.
Bólintottam egyet, jelezvén, hogy tudomásul vettem majd elővettem a laptopom és bemutattam a terveimet. Amilyen rosszul kezdődött olyan jól végződött. Rengeteg elismerő pillantást kaptam és a fiúk is elmosolyodtak, egy-egy rajzomon.
-Köszönöm, majd értesítünk.- mosolygott rám Lou én pedig megkönnyebbülve bólintottam egyet. Túl vagyok rajta!
-Én köszönöm.- mondtam és egy nagy sóhaj kíséretében kiléptem a szobából.
Nevetve és ugrálva mentem az utcán és egyáltalán nem érdekelt, hogy az emberek megbámultak. Önfeledt voltam, szabad és boldog hiszen megmutattam mindent nekik amit csak tudtam. Ha mégsem engem választanak az már nem rajtam múlott.
A telefonom csörgése zavarta meg idilli pillanatomat és már épp felvenni készültem amikor valaki visszahúzott.
-Megadod a számod?- két gyönyörű barna szempár nézett vissza rám. Zayn érdeklődve fürkészte az arcomat és várta a válaszom.
Ránéztem az egyre hangosabban üvöltő készülékre a kezemben, amin Alice neve villogott szüntelenül, majd vissza rá.
-Most mennem kell.- mondtam és óvatosan kiszabadítottam kezem, a szorításából.
Lassan elindultam majd 5 méterrel utána visszafordultam. Zayn még mindig ugyanott állt és nézett. Engem nézett. Tekintetünk találkozott, szemeit az enyémbe fúrta én pedig lesütött szemmel visszafordultam.
Ahogy haladtam előre szívem dobogása egyre jobban lelassult majd amikor kitértem Zayn látóteréből megálltam és egy falnak támaszkodtam.
Semmit sem értettem. Miért van ilyen hatással rám ez a fiú?